Óvodából iskolába

Intézményünk 8 évfolyamos és két-két párhuzamos osztállyal működik. Egyenletesen, jó színvonalon működő, kiszámítható iskola, ahol:

  • jól körülhatárolt a követelményrendszer,
  • fontos érték a tanulás és a tudás,
  • nem jelennek meg a szélsőségek elemei (beszéd, öltözködés, viselkedés),
  • a gyermek és a szülő egyaránt fontosnak érzi magát.

Fő törekvésünk, hogy a gyermekek biztonságban, esztétikus környezetben tanulhassanak és érezzék jól magukat az iskolában.

A nevelés-oktatás folyamatában alkalmazott módszerek elsősorban a hagyományokra és a jól bevált tapasztalatokra épülnek.

A 2020/2021. tanévtől kezdődően felmenő rendszerben intézményünkben bevezettük az inkluzív oktatást, mely során minden gyermek számára a személyiségéhez igazodó egyéni bánásmódot igyekszünk biztosítani.

Az informatikát 3. évfolyamtól, az angol nyelvet pedig az 1. évfolyamtól kezdve tanítjuk. Ez utóbbit felső tagozaton differenciált oktatási formában folytatjuk.

A testnevelés heti 5 órájából hármat építünk be a délelőtti órarendbe, kettőt pedig délutánra szervezünk.

Számos tanórán kívüli lehetőséget is biztosítunk a gyerekeknek. Ezek közül ingyenesek a tehetségfejlesztő foglalkozások, az énekkar és a szakkörök. Térítés ellenében vehetők igénybe a tűzzománc, a Logisuli, a MEA zeneiskolai, a foci, a sakk, a kosárlabda foglalkozások.

Az iskolánk iránt érdeklődő szülőket arra kérjük, hogy az intézményünk e-mail címére (titkarsag@ibolya-deb.edu.hu) küldjenek egy rövid bemutatkozó levelet, mely a következőket tartalmazza:

  • Gyermek, családi környezet rövid bemutatása.
  • Miért választották intézményünket?
  • Elérhetőségek (e-mail cím, telefonszám).

Az érdeklődőket Győri Zoltán intézményvezető-helyettes úr előzetes időpont-egyeztetést követően (30/961-0601) fogja fogadni.

Theme: Overlay by Kaira 2019. Minden jog fenntartva.
Ibolya Utcai Általános Iskola