Természetismereti verseny – Madarak és fák napja

A Zöld kör természetvédelmi egyesület idén év elején egy természetismereti vetélkedőt hirdetett három fős csapatoknak. Iskolánból Szávó Kamilla, Lukács Noel, Vona Gergely 5.a osztályos tanulók vettek részt. Harmadik helyezést értek el. A tudáspróba első két fordulója online volt. Az első fordulóban egy természetvédelmi vonatkozású totóval, míg a másodikban egy kreatív feladvánnyal kellett megbirkózniuk a tanulóknak az „Év fajai” (Év madara, Év fája, Év kétéltűje stb.) témában készítendő bármilyen technikával készülő képzőművészeti alkotással.

A döntő napjának május 10. a Madarak és Fák Napján került sor. Helyszín a böszörményi Fürdőkert Ökoturisztikai látogatóközpontja volt. A döntő kérdéseit pedig részben a látogatóközponthoz kapcsolódó tanösvény tablóból állították össze, annak bejárása is feladata volt a csapatoknak.

Az izgalmas és hangulatos szellempárbajra a legjobb 15 csapat kapott meghívást a harmadik – döntő – fordulóra. Kis csapatunknak gratulálunk a szép helyezésért!

Theme: Overlay by Kaira 2019. Minden jog fenntartva.
Ibolya Utcai Általános Iskola