A Boldogságórák negyedik témája a: Boldogító jó cselekedetek

Advent, a karácsonyt megelőző négy hét az ünnepre való lelki felkészülésről, az örömteli csendes várakozásról és reményről szól.

Karácsony közeledtével érzékelhetjük, hogy meghittebb és bensőségesebb hangulat uralkodik el rajtunk, hiszen alapvetően a karácsony üzenete, a szeretet és a béke érzésének a megtapasztalása illetve minőségileg való megélése. Lelkünk megtelik gazdag érzelemmel és szívünk nyitottabbá válik, előkerül és felszínre juthat az embertársak iránti őszinte odafordulás, a támogató hozzáállás és magatartás megnyilvánulása szavakban és tettekben egyaránt.

Úgy gondolom, hogy december hónap aktualitása generálja az osztályközösségben a jó cselekedetek megbeszélését és megvalósítását is.

Tanítványaink karácsonyi képeslapot készítettek egymásnak, amelyben megjelenítettek egy olyan szimbolikus ajándékot, mellyel társaikat, barátaikat lepték meg.

Ezzel a szeretetteljes gesztussal sikerült egymás napját megszépíteni és az ünnepet emlékezetesebbé tenni.

Kürthyné Rumi Henriette

Theme: Overlay by Kaira 2019. Minden jog fenntartva.
Ibolya Utcai Általános Iskola