Ibolyás matematikusok sikerei

Az utóbbi időben több olyan matematika verseny is zajlott, ahol eredményesen szerepeltek iskolánk diákjai.

 Varga Tamás matematika verseny

A versenyt 7. és 8. évfolyamos diákok számára hirdetik meg két kategóriában. Az I. kategóriába tartoznak azok a tanulók, akiknek a heti kötelező óraszáma matematikából legfeljebb 4 óra. A II. kategóriába tartoznak azok, akiknek a heti kötelező óraszáma matematikából több mint 4 óra.

A verseny három fordulós. Az első forduló az iskolai forduló, a második a megyei forduló, a harmadik az országos döntő.

Ebben a kategóriában Tar Levente 8.b osztályos tanulónk Hajdú-Bihar megyében a legjobb eredményt érte el, így megyei 1. helyezést szerzett. Felkészítő tanára Orbán Andrea és Fazekas Sándor.

 Kenguru nemzetközi matematika verseny

Ez egy egyfordulós tesztverseny, melyet 2-12. évfolyamos diákok számára hirdetnek meg és minden tanuló a saját iskolájában írja meg a feladatlapot. Az alsós tanulóknak 24, a felsősöknek 30 feladatot kell megoldaniuk úgy, hogy az 5 válaszlehetőség közül ki kell választaniuk az egyetlen helyeset. A Budapesti eredményhirdetésre minden évfolyamból csak az országos listán a legjobb 15 tanuló kerül meghívásra.

Jurácsik Vencel 3.b osztályos tanulónk 14. helyezést szerzett. Felkészítő tanára Kovácsné Szabó Judit.

Nagy Ádám Kornél 4.a osztályos tanulónk országos 1. helyezést szerzett. Felkészítő tanára Győri Zoltán.

 Zrínyi Ilona matematika verseny

Ez a matematika verseny a Varga Tamás versenyhez hasonlóan három fordulós, de a Kenguru versenyhez hasonlóan tesztverseny, ahol szintén 5 válaszlehetőség közül kell kiválasztani az egyetlen helyes megoldást.

A megyei forduló megrendezése után Derecskén került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre, ahová az egyéni versenyben szereplők közül a legjobb 15 tanulót, a csapatversenyben pedig évfolyamonként a két legeredményesebb csapatot hívták meg. Iskolánkból összesen 10 tanulót hívtak az eredményhirdetésre és közülük 6 tanuló kapott meghívót az országos döntőre.

Csapatversenyben a 4. évfolyamon a Győrfi Ádám, Nagy Ádám Kornél, Szabó-Csécsi Viktória összetételű csapat az első helyet szerezte meg. Felkészítő tanáraik: Győri Zoltán és Szász-Wéber Ágnes.

Az ötödik évfolyamon a Bakó Gergely József, Miskei Máté Ádám, Ráthonyi Lili Niobé összetételű csapat a 2. helyen végzett. Felkészítő tanáruk Fazekas Sándor.

Az egyéni verseny díjazottjainak eredményeit az alábbi táblázat mutatja:

Tanuló neve Évfolyam Helyezés Országos döntő Felkészítő tanára
Kocsis Liliána 2. 5. igen Baloghné Péli Rita
Nagy Blanka Olívia 2. 14. Dominyák Mária
Kardos Viktória 3. 6. igen Kovácsné Szabó Judit
Nagy Ádám Kornél 4. 1. igen Győri Zoltán
Győrfi Ádám 4. 9. igen Győri Zoltán
Ráthonyi Lili Niobé 5. 5. igen Fazekas Sándor
Bakó Gergely József 5. 13. Fazekas Sándor
Tar Levente 8. 5. igen Orbán Andrea

Zrínyi Ilona matematika verseny megyei döntősei

Jurácsik Vencel – Kenguru nemzetközi matematika verseny díjátadó

Nagy Ádám Kornál – Nemzetközi Kenguru matematika verseny

Theme: Overlay by Kaira 2019. Minden jog fenntartva.
Ibolya Utcai Általános Iskola