Kategória: Hírek, események

Hang-Játék-Zene ifjúsági élménykoncert

Hang-Játék-Zene ifjúsági élménykoncert

November 10-én délután a 3. a osztályos tanulókkal részt vettünk a Sonus Ütőegyüttes vidám hangszerbemutatóján a Debreceni Egyetem Liszt termében. Az együttes tagjai a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói, akik Szabó István művészeti vezetővel egy különleges zenei utazásra invitálták az érdeklődőket a komolyzene világába. A Hang-Játék-Zene ifjúsági élménykoncerten tanulóink megtudhatták, hogy ütőhangszernek a megszólaltatási módjától függően azokat a hangszereket nevezik, amelyeket kézzel, lábbal, vagy külön e célra készült eszközzel, dobverővel, esetleg billentyűs, mechanikus szerkezettel megütve szólaltatnak meg a zenészek. Megismerkedhettünk a marimbával, ami egy afrikai eredetű ütő-dallamhangszer és a xilofon egyik változata. Ezt követően a dobszerelésen egy fergeteges dobszólónak örülhettünk. A klasszikus ütőhangszeres művek megszólaltatásával egy különlegesen szép és kellemes hangzásvilágot érzékelhettünk. Az együttes repertoárján népszerű darabok és átiratok is megtalálhatók, mint például a gyermekrajzfilmek slágerei, melyek közül tanítványaink kedvence a Mézga család főcímdala is elhangzott. A hangverseny záróakkordjaként a zenészek egy közös ritmusjátékkal is megleptek bennünket, így vált igazán teljessé a zenei előadás. Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a nagyszerű hangversenyen.

Kürthyné Rumi Henriette

A 3.a osztály a Pagonyban járt

A 3.a osztály a Pagonyban járt

Osztályunkból az egyik édesanya, Czimbor Renáta meghívott bennünket egy foglalkozásra a debreceni Pagony könyvesboltba. Egy gyönyörű, meleg októberi délelőtt gyalog mentünk a Batthyány utcai üzletbe. Nagyon szívélyesen fogadtak minket ebben a szép és különleges boltban. Először egy külön teremben Kordásné Szász Melinda ökológus tartott egy érdekes vetített képes előadást a veszélyeztetett állatfajokról. Tanulóink is bekapcsolódhattak a programba, plüss állatokkal a kézben sok jellemző tulajdonságot idéztek fel a gyerekek a hallottak alapján. Nagy élmény volt a nyuszisimogatás is a bemutató végén.

Az előadás után a könyvesbolt eladó terében a tanulók elkészítették az osztály saját veszélyeztetett állatait: barázdás bálnát, homoki tigriscápát és cserepes teknőst. A foglakozást közös teázás zárta. Délben élményekkel és új ismeretekkel feltöltődve tértünk vissza az iskolába. Nagyon köszönjük a lehetőséget és a színvonalas foglalkozást a Pagony könyvesboltnak!

Kovácsné Szabó Judit

Sulizsák

Sulizsák

Kedves Adományozók!

Iskolánk a 2022/2023-as tanévben ismét felvállalta az otthonokban fölöslegessé vált, használt ruhák összegyűjtését.

Az őszi időszakban mód nyílt arra, hogy a budapesti székhelyű SULIZSÁK nevű országos program keretében megváljanak a háztartásokban felhalmozott, jó állapotú és tiszta ruháktól.

A felajánlók adományként mondtak le a zsákok tartalmáról, ezzel is jelezve, hogy az iskola javára ajánlják fel a ruhákért kapott ellenértéket.

Köszönöm, hogy a kért határidőre és a leírtaknak megfelelően lezárva hozták fel a zsákokat.

A mérés összesítése után 1345 kg áru töltötte meg a szállítók kocsiját.

Megállapítható, hogy ismét közös összefogással, sikerült tenni a fenntarthatóbb jövőnkért!

Ebben a tanévben célként tűztük ki, hogy a Sulizsákból befolyó pénzt az iskolaudvar betonfelületén,  KRESZ PÁLYA  felfestésére szeretnénk fordítani. A cél megvalósítására 67.250 Ft áll majd rendelkezésünkre.

Köszönet és hála az adományozóknak, így a program ismét sikeres lehetett!

Debrecen, 2023. 10. 25.                                                                            

Magyar Sára programfelelős

TÁG Öveges Labor

TÁG Öveges Labor

Labor foglalkozáson vettünk részt a 6.b osztályos tanulókkal. Az egyik órán a szem felépítése és a látás folyamata volt a téma. Az emberi szem felépítését modellen tanulmányozhattuk. Rádöbbentünk, hogy a színeket, formákat látó szemünk egy remekmű. A másik foglalkozáson a vulkánokról tanultunk. Vulkáni katasztrófát modelleztünk, ez nagyon izgalmas és látványos kísérlet volt. Sok élményt és tudást szereztünk! Lakatosné Vértesi Rita

Állatvédelmi Témahét – 2023. október 2-14.

Állatvédelmi Témahét – 2023. október 2-14.

Iskolánk az 1900 oktatási intézmény egyikeként, csatlakozott  az országosan meghirdetett állatvédelmi témájú kezdeményezéshez. A témahét logójának udvarunkon való megjelenítésével és a közösségi médiában való megosztásával indult a hét.

Az alsó tagozatos tanulóink dr Németh Attila biológus előadásában megismerkedhettek egy védett fajjal, a földikutyával. Egy kedves kis állatkát – a gyerekek nagy örömére- közelebbről is megnézhettek, megsimogathattak.

Az osztályok látogatást tettek a debreceni Nagyerdei Kultúrparkba és érdekes , az állatkerti állatokkal  kapcsolatos kvízekkel, feladatokkal tették izgalmasabbá a sétát.

Október 4-én, az állatok világnapján a szünetekben az iskola 1. emeleti folyosóján a világ állatait csodálhatták meg a tanulók a kivetítőn.

A 3. a osztály tanulói látogatást tettek a Debreceni Pagonyba, ahol „Veszélyeztetett állatok és megfigyelésük” címmel érdekes előadást hallhattak Kordásné Szász Melinda ökológustól. Majd elkészíthették az osztály „védett állatait.

A hét zárásaként az iskolánk tanulói által gyűjtött eledeleket, átadtuk a debreceni Puli Állatvédő Egyesület  számára.

Őshonos és védett állataink

Őshonos és védett állataink

Rendhagyó óra keretén belül 2023. szeptember 13-án a 6./A osztályos tanulók vetített képes előadást hallottak a Hortobágyon élő őshonos és védett állatokról.

Ezek az állatok szinte a honfoglalás korától velünk vannak és haszonállatokként élnek mellettünk. Valamennyi ilyen állat megtalálható a Hortobágyon, a nagy magyar pusztán. Tenyésztésükkel és gondozásukkal az itt élő pásztor emberek foglalkoznak, akiknek hű segítői és társuk a pásztorkutyák.

A tanulók megismerhették:

-a különböző fajtájú lovakat, magyar szürke szarvasmarhát, juhokat, vagy birkákat és sertéseket

-a különböző pásztoremberek segítőit, az őrző és védő, valamint a terelő kutyákat  (puli, pumi, mudi, kuvasz, komondor) és nem utolsó sorban a hasznos parlagi szamarat

Rátekintést kaptak a pásztoréletre, különös tekintettel az állatokkal való bánásmódra és nélkülönözhetetlen segítőikre, a pásztorkutyák alkalmazására. Külön említésre került a magyar szürke szarvasmarha, mely egykor a magyar gazdaság meghatározó részét képezte és napjainkban a tenyésztésük újra fellendülőben van.   

Tudásukat gyarapíthatták a tanulók a Hortobágyról, ezen belül a Hortobágyi Nemzeti Parkról, mint hazánk nagyalföldi részéről, amely a hajdúsági löszhát és a Tisza között terül el, és amelyet az UNESCO égisze alatt működő Világörökség Bizottsága 1999-ben, mint a Puszta világörökségi helyszínt, Világörökségi Jegyzékbe vette fel.

A szemléltetés alapjául korabeli színes képes levelezőlapok szolgáltak, melyek fényképek formájában dokumentum értékű életképeket, tájképeket jelenítettek meg a pusztáról és háziállatairól. Az előadást a tanulók nagy figyelemmel és érdeklődéssel fogadták.

Iskolahívogató

Iskolahívogató

„Együtt lenni jó!”

  1. október 14. (szombat) 9:00-11:00

Szeretettel várunk minden leendő első osztályos gyereket szüleikkel együtt iskolahívogató rendezvényünkre.

Megismerkedhetnek iskolánkkal és hat állomáson keresztül bepillanthatnak intézményünk életébe, mindennapjaiba.

Állomásaink:

  1. Játszani jó
  2. Okoskodj (interaktív digitális játékok)
  3. English fun
  4. Táncra fel!
  5. Ügyes kezek
  6. Mozogj! Sportolj!

Az előzetes regisztráció segíti az iskolahívogató rendezvényünk szervezését:
iskolahivogato@ibolya-deb.edu.hu

Előre is köszönjük a regisztrációt!

Mert: „Együtt lenni jó!”

„Bocskai hajdúi”: győztesek jutalma a 175 éves jubileumon

„Bocskai hajdúi”: győztesek jutalma a 175 éves jubileumon

2023. május 31-én a Kossuth laktanyában történelmi vetélkedőt tartottak a dandár névadójáról, Bocskai Istvánról „Bocskai hajdúi” címmel. Ez a rendezvény része volt annak a programzáró napnak, amely az egész tanévet átfogó, közös munkát zárta le, amelyet a dandár és a Debreceni Tankerületi Központ végzett a 2022-es és 2023-as tanévben a Honvédelmi és Hazafias Nevelési Program keretében.

Iskolánk csapata a vetélkedőn I. helyezést ért el. A csapat tagjai Hegyesi Péter és Kulik Norbert 7. a osztályos tanulók voltak, akik a könyvjutalom mellett az első három helyezett csapattal együtt egy  jutalom kiránduláson is részt vehettek.  A kirándulási lehetőséget  felajánlásként kapták a Bocskai István Bajtársi Egyesület és a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségétől.

 A kirándulás Pákozdra, a Katonai Emlékparkban 700 fő részvételével megrendezett eseményre kalauzolta el a résztvevőket 2023. szeptember 9-én.

A gazdag programkínálat mellett megtekinthették az emlékpark egyes helyszíneit, kiállításait: a Mészeg- hegyi Obeliszket, a Magyar Békefenntartók Emlékművét, a Pákozd-sukorói csata Emlékkiállítást, Móga János altábornagy mellszobrát, Vilmos huszár szobrát, az aradi vértanúk faragott emlékoszlopait, az I. világháborús tiszti barakkot és lövészárkot, a sorkatonaság történetét és a békefenntartást bemutató kiállítást. A gyerekek kipróbálhatták a helikopter szimulátort, a lézer céllövészetet, gyermekjátékokat, az alaki kiképzést az 1848-as „harczalaki” szabályzat alapján, és tesztelhették tudásukat történelemből. A feladatok megoldásáról pecsétes igazolást kaptak az egyes állomásokon, majd a nap végén a Kisbajtársi Sátorban meglepetés ajándékot vehettek át. A szervezők ebéddel, egy nagyon finom babgulyással is vendégül látták őket.

Köszönjük, hogy jelen lehettünk.

Theme: Overlay by Kaira 2019. Minden jog fenntartva.
Ibolya Utcai Általános Iskola