Szerző: Budainé M. Katalin

Nyári nyitva tartás

Nyári nyitva tartás

Iskolánkban a nyári szünet ideje alatt az alábbi szerdai napokon tartunk vezetői ügyeletet 9 órától 13 óráig:

2021. július 14.

2021. július 28.

2021. augusztus 11.

2021. augusztus 25.

 

Intézményünk 2021. július 19-30. között zárva tart, kivéve 2021. július 28-át.

Adományok

Adományok

Hálánkat és köszönetünket szeretnénk kifejezni azon nagyszerű összefogásért, aminek eredményeként több ízben  nagyon hatékonyan és sikeresen tudtuk támogatni a jótékonysági kezdeményezéseket.

  • Tartós élelmiszereket a  DORKÁSZ Szolgálat számára a KÉK VÖDÖR-be, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat számára a SZERETETDOBOZBA.
  • Csoki a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete számára.
  • A PontVelem Okos Program és a Máltai Szeretetszolgálat számára játékokat gyűjtöttünk.

Nagyon köszönjük minden szülő aktív közreműködését, hogy így az Ibolya Utcai Általános Iskola szellemének megfelelően tudtunk segíteni a jótékonysági akciókban.

Mindenkinek további boldog adventi készülődést és boldog karácsonyi ünnepeket, valamint boldog új évet kívánunk!

Adventi készülődés

Adventi készülődés

Advent a várakozás, a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig tartó időszak. Ilyenkor kezdünk készülődni az ünnepekre, díszítjük a lakásokat, tantermeket. Koszorúkat készítünk, hogy advent első vasárnapján meggyújthassuk az első gyertyát.

Iskolánkban hagyomány, hogy tanulóink minden évben adventi délutánon vesznek részt, melyre ebben a tanévben 2020. november 25-én került sor.

Idén az első osztályosok papírtányérból koszorút, só-liszt gyurmából díszeket és Mikulás figurákat készítettek. A másodikosok adventi mágnes- és gipszfigurákkal, illetve karácsonyi képeslapokkal lepték meg szüleiket. A harmadik évfolyamosok karácsonyi szalvétatartóval és Nyalóka Rudival örvendeztették meg szeretteiket. A negyedikesek karácsonyfadíszeket és Mikulás dobozokat készítettek. Az ötödik és hatodik évfolyamos gyerekek pedig a „Legyen minél szebb karácsony” és „Mikulás, karácsony” című foglalkozásokon vettek részt.

A délután kellemes hangulatban, vidáman telt, melyet a fotók is bizonyítanak.

Budai Ágnes

(A képre kattintva a többi felvétel is megtekinthető!)

Tanévkezdéssel kapcsolatos információk

Tanévkezdéssel kapcsolatos információk

Kedves Szülők!

Néhány hasznos információt szeretnék megosztani Önökkel a tanévkezdéssel kapcsolatosan.

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel az iskola épületébe szülők nem léphetnek be. Mindannyiunk érdeke, hogy minél biztonságosabb környezetet teremtsünk az iskolai oktatáshoz. A fertőzés veszély csökkentése érdekében kérjük, hogy csak egészséges állapotban engedjék gyermekeiket iskolába.

Az iskolába érkezés 2020. szeptember 1-től mindennap az iskolaudvarra történik 7 óra 45 percig. Az első órát tartó kollégával mennek fel a terembe a gyerekek. Eső esetén nincs gyülekező, mindenki abba a terembe érkezik, ahol az első órája lesz.

A 16 óra előtti távozásokat kérjük, előre beszéljék meg a gyerekekkel, hogy a napközis kolléga időben tudja őket leengedni. Kérjük ezt írásban jelezzék alkalmanként a napközis pedagógusnak.

A napközi befejeztével a gyermekeket lekísérik 16 órakor az udvarra, ezért kérem Önöket, hogy pontosan érkezzenek gyermekükért.

Az ügyeletben maradt diákok az alagsorban lévő rajzteremben lesznek. Ebben az időszakban csak a főbejárati kaputelefonon tudják jelezni érkezésüket.

Tanórákon a maszk használata nem kötelező, viszont szünetekben, illetve a közösségi terekben használatukat kérjük.

Kérem, különös figyelmet fordítsanak arra, hogy gyermekeiknél lehetőség szerint legyen kézfertőtlenítő. Iskolánk minden tanteremben helyez el fertőtlenítő folyadékokat.

Mind a maszkokra, mind a kézfertőtlenítőkre legyenek szívesek jól láthatóan ráírni a gyermekük nevét és osztályát.

Amennyiben lehetséges, kérjük Önöket, hogy megfelelő élelemmel és folyadékkal engedjék el a gyermeküket otthonról, hogy a büfét minél kevesebbet használják.

Debrecen, 2020. augusztus 31.

 

Tisztelettel:

 

Gyurkóné Mezei Katalin

intézményvezető

 

Tanévnyitó

Tanévnyitó

A járványügyi helyzetre való tekintettel iskolánkban csak az 1. osztályos tanulók és szüleik számára rendezzük meg tanévnyitó ünnepségünket, melynek időpontja, helyszíne:

2020. augusztus 31. 18 óra

iskolaudvar

 

A többi osztály számára nem tartunk évnyitót, őket szeretettel  várjuk 2020. szeptember 1-jén reggel.

 

Tudnivalók az iskolakezdéshez

Tudnivalók az iskolakezdéshez

Kedves Szülők!
Kedves Leendő 1. osztályos Gyerekek!

Ezúton szeretnénk tájékoztatást adni a tanév kezdéssel kapcsolatos tudnivalókról.

1. Iskolánk első osztályában használt taneszközök:

1 db nagy sima füzet 3 db piros-kék színes
4 db vonalas füzet (14-32-es A/5) 3 csomag írólap
4 db négyzetrácsos füzet (27-32-es A/5) 1 db olló (jó minőségű)
2 db mesefüzet (vonalas/sima lap) 1 csomag gyurma (színes)
1 db hangjegyfüzet (A/5) 10 db hurkapálcika
3 csomag színes papír origami papír A/4 1 db stift ragasztó
5 db HB-s grafitceruza 1 db műanyag óra
1 doboz számolókorong 1 db papírmérőszalag
12 db-os színes ceruza 1 tükör kicsi
12 db-os zsírkréta számkártya 1-20-ig
12 db-os vízfesték 1 kicsi vonalzó
50 db rajzlap 2 db irattartó

 

Tornazsák: fiúknak fehér póló, piros rövidnadrág, tornacipő; lányoknak ugyanez vagy piros tornamez
Tisztasági csomag: 1 db anyagszalvéta, 1 db kéztörlő, fésű, szappan, kiskanál, nejlonzacskó

2. A diákigazolvány igényléséhez szükséges a NEK-adatlap beszerzése és eljuttatása iskolánkba. Ennek módja: a gyermekkel együtt be kell fáradni a Kormányhivatalhoz, ahol elkészítik a szükséges fotót és átadják az adatlapot. Kérjük, aki ezt még nem tette meg, minél előbb legyen szíves pótolni.

3. Étkezéssel kapcsolatosan nincsenek friss információink.

4. Tankönyvosztás várható időpontja: 2020. augusztus 24-29. közötti napok valamelyike

5. Évnyitó várható időpontja: 2020. augusztus 31. 18 óra (Megjelenés: ünneplő ruha – lehetőség szerint fehér felső, sötét szoknya vagy nadrág.)

6. Tanévkezdés időpontja: 2020. szeptember 1.

7. Szülői értekezlet: 2020. szeptember 2. 17 óra

8. Tanév eleji várható kiadások:

  • angol tankönyv
  • Ibolya-sál

A fenti időpontok csak tájékoztató jellegűek!

Szeretettel várjuk Önöket augusztusban. Addig is kellemes nyarat és jó készülődést kívánok.

Üdvözlettel:

Gyurkóné Mezei Katalin
intézményvezető

Theme: Overlay by Kaira 2019. Minden jog fenntartva.
Ibolya Utcai Általános Iskola