Szerző: --- ---

Sulizsák

Sulizsák

Kedves Adományozók!

Iskolánk a 2023/2024-es tanévben ismét felvállalta az otthonokban fölöslegessé vált, használt ruhák összegyűjtését.

A tavaszi időszakban mód nyílt arra, hogy a budapesti székhelyű SULIZSÁK nevű országos program keretében megváljanak a háztartásokban felhalmozott, jó állapotú és tiszta ruháktól.

A felajánlók adományként mondtak le a zsákok tartalmáról, ezzel is jelezve, hogy az iskola javára ajánlják fel a ruhákért kapott ellenértéket.

Köszönöm, hogy a kért határidőre és a leírtaknak megfelelően lezárva hozták fel a zsákokat.

A mérés összesítése után 1023 kg áru töltötte meg a szállítók kocsiját.

Megállapítható, hogy ismét közös összefogással, sikerült tenni a fenntarthatóbb jövőnkért!

Ebben a tanévben célként tűztük ki, hogy a Sulizsákból befolyó pénzt az iskolaudvar területén lévő focikapu hálója és a kosárlabda palánk megújítására szeretnénk fordítani. A cél megvalósítására 51.150  Ft áll majd rendelkezésünkre.

Köszönet és hála az adományozóknak, így  program ismét sikeres lehetett!

Debrecen, 2024. 04. 19.                                                                             Magyar Sára                                                                                                                   programfelelős

Diákkonferencia „Elmondom hát mindenkinek”

Diákkonferencia „Elmondom hát mindenkinek”

A Méliusz Juhász Péter könyvtár diákkonferenciát szervezett „Elmondom hát mindenkinek”  címmel. A „Felfedezem a nagyvilágot” szekcióban  Képes Laura Krisztina és Párizs Norina 7. b osztályos tanulók a kihalt állatokról tartottak előadást. A bolygónkon élő állatokra, azok védelmére hívták fel a figyelmet.

A „Könyvmoly vagyok, vállalom” témában az olvasással kapcsolatos értékes gondolataikat osztották meg a következő tanulók: Ökrös Panna 8.b, Zolnai András 5.b, Czapáry Zádor Attila 5.b, Lovas Máté 5.b, Kardos Viktória 5.b, Hete János Levente 5.b, Csizmadia- Pethő Dorottya 5.b, Bulyáki-Nick Nelli 4.b, Radics Szofi 4.b, Mezei Flóra 4.a, Németh Luca 4.a. Felkészítő tanáraik: Sebestyén Mária, Almássyné Oláh Krisztina, Lakatosné Vértesi Rita, Elek Judit. Színvonalas munkájukhoz mindnyájuknak gratulálunk.

GYERE-Gyermekek Egészsége Program

GYERE-Gyermekek Egészsége Program

A Magyar Dietetikusok  Országos Szövetsége  indította el  Magyarországon a gyermekkori elhízás megelőzését célul kitűző projektet, a világ legnagyobb EPODE program keretében. Az általuk összeállított ismertető anyag felhasználásával a kiegyensúlyozott táplálkozásról szerzünk ismereteket, hasznos tanácsokat. A hatodik osztályos tanulókkal a zsiradékok és a konyhasó szervezetünkre gyakorolt hatásáról beszélgettünk. Fontos, hogy étrendünkben- kis mennyiségben ugyan-, de naponta szerepeljenek.

Föld napja

Föld napja

Föld napja alkalmából látogatott el hozzánk a Pagony kiadótól Czimbor Renáta. Jane Goodall munkájához kapcsolódóan az 1.b osztályos gyerekek egy mese hallgatása után kézműves foglalkozáson vettek részt.

Millió lépés az iskoládért

Millió lépés az iskoládért

Ősszel iskolánk csatlakozott – az Aktív Magyarország Program támogatásával a Magyar Szervátültetettek Szövetségének szervezésében – a Millió lépés az iskoládért kampányhoz.

Tanulóink, tanáraink, lelkes szülők és nagyszülők részvételével vágtunk bele a mozgalomba. Célunk a testmozgás népszerűsítése és minél több lépés gyűjtése volt. Több mint 60 féle mozgásformát lehetett plusz lépésre váltani. Miközben a lépéseket gyűjtöttük, virtuálisan bejártuk a Kékkör útvonalát. Minél többször teljesítettük a távot, annál nagyobb esélyünk volt az egymillió forintos nyeremény megszerzésére, amelyet sportszerek vásárlására fordíthatunk.

Örömmel jelenthetjük be, hogy a sok mozgás és lelkes részvétel elnyerte jutalmát. Megnyertük az egymillió forintot!

A nyereményből 3 pingpongasztalt és hozzá ütőket, labdákat vásároltunk. Ezeken kívül a kosárpalánkra és a focikapura új hálók kerültek.

A gyerekek boldogan vették birtokba a sportszereket! Köszönjük szépen minden csatlakozó szülőnek, nagyszülőnek, tanárainknak, tanulóinknak, mindenkinek, aki aktívan részvett a kihívásban!

Győriné Szécsi Zsuzsánna

Honvédelmi szakkör

Honvédelmi szakkör

A program célja volt a honvédelmi nevelés bemutatása, a honvédelmi gyakorlati foglalkozásokba történő élményszerű betekintés biztosítása, a középiskolai pályaválasztás elősegítése, a résztvevő diákok érdeklődésének felkeltése a honvédelmi pálya iránt. Többek között akadálypályán és airsoft lövészeten is részt vettek tanítványaink.

Felsős szavalóverseny a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban

Felsős szavalóverseny a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban

Szép pillanatoknak lehettünk tanúi 2024. március 25-én, felsős diákjaink szavalóversenyén. Minden évben a költészet napja előtt pár nappal közösen ünnepeljük költőinket, és hajtunk fejet előttük verseikkel.

Színvonalas programunknak idén is a Méliusz Juhász Péter Könyvtár adott otthont. Diákjaink a 20. századi irodalom gyöngyszemeiből illetve Debrecenről szóló versek közül válogattak.

Alsós vers- és mesemondó verseny

Alsós vers- és mesemondó verseny

Az alsó tagozaton február elején sikerült megrendezni a Vers- és mesemondó versenyt. A gyerekek nagyon nagy izgalommal készültek erre, pedig semmi okuk nem volt rá, hiszen fantasztikusan szerepeltek. A zsűri ezért – mint mindig – nehéz helyzetben volt. De végül mégis sikerült egyezségre jutniuk. Köszönjük a munkájukat.

Theme: Overlay by Kaira 2019. Minden jog fenntartva.
Ibolya Utcai Általános Iskola