TÁG-TUDOR Öveges Labor

Októberben tanulóinkkal a TÁG-TUDOR Öveges labor foglalkozásán vettünk részt.

Betekintést nyertünk a fizika, kémia, biológia törvényszerűségeibe.

A Felvillanyozva elnevezésű órán először az elektrosztatika talányaival ismerkedtünk meg.

Ásványvizes palack, lufi felhasználásával végeztünk kísérleteket. A galvánelem titkára is fény derült. 178 év múltán mi is újra elkészíthettük a Daniell-féle galvánelemet.

Tanulóink véleménye a TÁG-labor órájáról:

„Nagyon jól éreztem magam. A kísérletek érdekeltek. Örülök, hogy ott lehettem, mert az évfolyamtársaim, a két hetedikes fiú, Rita néni és a két tanár bácsi is kedvesek voltak.”

„Két órát tartottak. Az egyik fizikaóra volt, melyen a mágnesességgel és az elektromossággal kapcsolatos kísérleteket végeztünk. A második órán biológiai és kémiai anyagokba raktunk cink, illetve réz fémlapokat, majd megmértük a feszültségüket. Nagyon tetszettek a kísérletek, remélem jövőre is ellátogatunk ide!”